Képek

Érdekes milyen hamar vége az ünnepeknek.
Olyan gyorsan eljött az új esztendő, hogy szinte észbe sem kaptam, máris január harmadikát írunk.
Gondolatok röpködnek a fejemben, hogy is kellene indítanom az évet. Nem szeretnék fogadalmakat tenni, amit aztán nem tartok be. Nem szeretném ha azt mondanák, - Én megmondtam!- ez olyan ciki.
Így túl az ötvenen, mindig hasznosnak akarjuk magunkat tudni. Teljesen átértékelődnek a dolgok. Semmit nem szeretnénk holnapra hagyni, most tényleg úgy élünk, mintha ez a nap lenne az utolsó. És szerencsére sokadszor az utolsó. Hiszen olyan sok dolgunk van még, hogy szinte bele is gebedhetünk a munkába. Nem is tudom hol kezdjem.

Talán a polcon kellene kezdenem. Végre kitalálni neki valami jópofa dolgot. Annyi mindent látni külföldi blogokban. Én csak azért viszolygok tőle, mert mindig az jár az eszembe, hogy csak porfogó. Édes kicsi textilrózsák sokasága, és mind merő fészke a pornak.

Dédi hegedűjével is kellene valamit kezdenem. Az nem járja, hogy csak áll a szekrényben, mert senki nem tud hegedülni.

Kicsi kalocsai terítők. Rengeteget hímeztem, amikor a szülő otthonban vigyáztak arra, nehogy idő előtt megszülessenek a gyerekeim

Talán itt szemléltetem legjobban, mire képes a por. Karácsony előtt töröltem a szekrények tetejét, és lám ez a boszi hiába lett ide ültetve, nem vigyázott, mindent be lepett a por. Pedig tél van, és ilyenkor sokkal kevesebb levegőben keringő por létezik. De mindjárt elejét vesszük további ténykedésének. Mindjárt jó letörölöm.

Ez soha nem kerüli el a tekintetem. A férjem festette még nagyon régen, nekem pedig mindig előcsalja az emlékeimet. Gyerekkorom legszebb éveit. A szülővárosom határában a Kiserdő a valóságban is így nézett ki. Ide jártunk számháborúzni a sulival. No és persze az akadályversenyek. Azok sem voltak semmik. Szerintem a mai gyerekek nem is tudják miből maradnak ki. Itt voltam gyerek, itt boldogan szaladgálhattunk. Senki nem beszélt bele mit csináljunk. A lényeg az volt, hogy jól érezzük magunkat.

Azért borzasztó az álmatlanság. Fél hatkor bolyongani a lakásban, azután sületlenségeket leírni egy blogban, és már csak az kell, hogy szentimentális legyek.