2009. augusztus 31., hétfő

Szilvalekvár

Tegnap délután kiderült, hogy ma szilvalekvárt főzök, ugyanis drága jó anyukám telefonált, hogy leszedték a szilvát és nekem már csak be kell főznöm.

Mivel nem igazán van tapasztalatom a házi szilva lekvár terén, így hozzáláttam keresni a megfelelő eltevési módot. Eddig ugye, mint jó háziasszony, a dzsem mellett döntöttem, mivel összetöröm, becukrozom, zselé fix, öt perc és kész.
De ám a szilvalekvár nem ilyen.
Anyukámék mindig egy egész napot rászántak a főzésre, és akkor lett igazán finom, kemény lekvár, ami nem folyik ki a papucsból, jó sütés álló, és kiváló izű.

Mivel a munka időm reggel fél 8-tól délután 4-ig tart, olyat kellett találni ami akkor is működik, ha az embernek más dolga is van közben. Találtam is egy igazán jól hangzót amit nem kell kevergetni, sőt azzal kezdi az ember lánya, hogy a fakanalat jó messzire elteszi, nehogy kísértésbe essen, és megkavarja a lekvárját. Állítólag

Az őrsöt már 11-kor ott tudtam hagyni, ugyanis az adminisztrátor csak akkor hiányzik a rendőrségről, ha nincs ott, és erről túl sokan tudnak, ha viszont csak az, akire tartozik, észre sem veszik hogy nincs ott. Ez ugye világos.
Nos negyedkor már otthon is voltan és teljes erővel hozzákezdtem a szilva magozásához. A kimagozott szilvát vastag aljú, fazékban, becukrozva, lefedve feltettem főni.

A fazék alá kunyeráltam egy vastag vaslemezt, mivel a lángelosztót nem találtam elég jónak, és most itt vagyok, kész a vacsi, már az uncsit is hazavittem, már hímeztem is, sőt a blogomat is írtam, azon kívül meglátogattam az ismerős blogolókat, és már nem is tudom mihez kezdjek ennyi szabadidővel, talán fogok egy könyvet is, vagy esetleg még tv-t is nézek, közben lehet kézimunkázni, és erőt veszek magamon, hogy még az elkövetkezendő pár óra leforgása alatt sem fogok belekavarni a szilvalekváromba.








Aki mindenben támogat engem


2009. augusztus 30., vasárnap

Új tanév kezdődik



Bár kedden már szeptembert írnak a naptárban, az időjárás szerint még mindig olyan mint augusztusban.


A gyerekek mindenfele be vannak sózva. Sokan tagadják, de látszik rajtuk, hogy alig várják a sulit.

Ez az év a harmadik, amikor a férjecském nem kezdi velük a tanévet. Látom rajta, mennyire nem találja ilyenkor a helyét. Az is kiül az arcára mennyire sajnálja ezt. De hát az élet ilyen. Egy betegségnek nem lehet azt mondani, hogy messzire kerüljön el minket. Ez így eset.
Viszont én azért vagyok már oly hosszú ideje mellette, hogy szeressem és támogassam. Hogy gondját viseljem, mert anno, anyósom rámbizta a fiát, és én nagyon szerettem anyósomat. Sajnos már régóta nincs velünk.

A mai napot kihasználva, sütöttem, főztem. Tudom imádja a főztömet, és őszintén, elhanyagoltam az utóbbi időben. Mivel fogyózom ezerrel, meg is feledkeztem arról hogy esetleg neki jobban hiányzik a főztöm, mint gondolnám.
Tehát a mai menü a kedvence, aranyló húsleves csigatésztával, jó sok husival, mert egy cukorbetegnek kell a hús, egy kis sült kacsamáj burgonyapürével, és a tegnap elkészített rebarbara chutney-val. Azért a kacsának volt ám melle, meg combja is, kiváló rozmaringos sült kerekedett belőle. A desszert füge. Mivel a tegnapi rebarbara füge kombó elfogyott, ma egy kis vajjal kikent edényben megsütött, sőt inkább párolt füge, finom karamellizált mézzel, és vaníliával izésített tejszínhabbal tálalva. Egy-egy gombóc fagyi mellétéve, mennyeien sikerült.

A párom ebéd utáni sziesztáját tölti, elégedett mosolyjal az arcán, csicsikál csendben. remélem sikerült kicsit feledtetnem vele az iskola örömeit. Tudom nem pótolható számára a gyermeki mosoly, de hát túléltünk már ennél rosszabbat is
Nincs más dolgom, mint elnyúlni és végre befejezni azokat a kézimunkákat amiket elkezdtem és valami miatt nem fejeztem be.

2009. augusztus 27., csütörtök

Boldog vagyok

Hello mindenki, megtört az átok, van egy állandó olvasóm.

Köszöntelek nálam.
Nagyon örülök hogy bejelentkeztél hozzám. Ezzel az egyik legboldogabb emberré tettél. És ezt nem csak úgy mondom.
Eddig csak irigykedve nézelődtem.
Más mindenki érdekesebb, izgalmasabb mint én. Igaz a magam szórakozására kezdtem el blogolni, csak azért mert más is csinálja.

De valljuk be őszintén mindenki egy kicsit azért teszi, hogy más is kíváncsi legyen az ő életére. A napjaira, az alkotásaira.
Szerintem ez így természetes, hiszen társas lény az ember, vágyik a másik elismerésére. Vágyunk rá, hogy megosszuk örömünket, bánatunkat egymással. Vágyunk a törődésre, az aggódásra, és minden emberi érintkezésre ebben a komor világban, ahol legtöbbet az erőszakról, és a válságról hallunk.


Tehát drága ELSŐ RENDSZERES OLVASÓM mégegyszer köszöntelek és boldog vagyok hogy itt vagy.

2009. augusztus 3., hétfő

Pihenőidő

Most egy kicsit szabadságot veszek ki, két ebéd között, maximum csak a másik blogot fogom
írni.













Elmentem fagyizni !

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails